Sziszifuszi munka vagy soha véget nem érő utazás?
Bevallom őszintén, sok évvel ezelőtt, amikor még kezdő voltam az önismereti munkában, nagyon kiakadtam, amikor rájöttem, hogy ez valóban egy sziszifuszi meló. Addig azt hittem, hogy az csak egy jól csengő mondat, hogy az „önismeret egy életen át tart”. Emlékszem a pillanatra, amikor leesett a tantusz. Hogy tényleg nincs olyan, hogy mindent feloldottam, mindent kipucoltam, és akkor most hátradőlhetek, és nincs más dolgom, mint élvezni az életet. Egyszerre voltam csalódott, felháborodott és dühös.
Pedig, ha belegondolsz, logikus…
Mert amikor „önmegismersz”, rálátsz arra, hogy hogyan működsz, azaz merre mész. Ha ez tetszik, hajrá, mehetsz tovább! Ha kevésbé tetszik, próbálsz változtatni. Ha ez sikerül, akkor onnantól kezdve másfelé mész, tehát mást fogsz tapasztalni. És mit hoznak az új tapasztalatok? Hát új problémákat… Na jó, egy kicsit túloztam! Mert nyilván hoznak új örömöket is. Hoznak új minőségeket az életedbe, de mindenképpen olyan helyzeteket teremtenek, amik más, addig nem ismert, vagy nem el-, és/vagy beismert tulajdonságaidra, részeidre mutatnak rá.
Mondok példát. Tegyük fel, hogy minden nap vonattal utazol a munkahelyedre. Kötött pálya, mindig ugyanazt a tájat látod. Azonban, ha egy nap – mondjuk karbantartás miatt – vonatpótló buszra kell szállnod, ami teljesen más útvonalon megy, teljesen más tájakat fogsz látni. Esetleg látsz olyat, amit addig nem. Akkor rádöbbenhetsz, hogy az a teljesen más neked tetszik, vagy épp nagyon nem tetszik. Ez egy új impulzus, ami elindíthat új irányokba. Például látsz egy kis tavat, megtetszik, és eldöntöd, hogy te is csinálsz ilyet a kertedbe. Hétvégén ásót ragadsz, majd viszonylag gyorsan eldöntöd, hogy a fizikai munka nem neked való… Ez ugye már újabb tétel az önmagadról szerzett ismeretek listáján. Tegyük fel, hogy mindez rossz érzésekkel tölt el, például puhánynak, alkalmatlannak és tehetetlennek érzed magad. Nyilván nem szeretnél ezekkel az érzésekkel együtt élni. Persze elnyomhatod őket, de az is lehet, hogy veszel egy kondibérletet. A sort lehetne a végtelenségig folytatni, pedig ez a menet csak egy vonatpótló busszal indult.
Most kérdezheted – joggal – hogy hol itt az önismeret? Hiszen csak zajlik az élet, mindenkivel zajlik, mindenkit érnek új impulzusok. Így is van. Az önismereti munka valójában csak annyi, hogy igyekszel tudatosan ránézni a téged érő impulzusokra és megfigyelni, hogy melyik mit vált ki belőled, hogyan reagálsz, jó-e az neked, hogyan lehetne másként megélni az adott helyzetet, stb. Kérdések sora, amire igyekszel választ találni. Mert a példánál maradva, ha nem tetszik a táj, akkor nem kell éveken át azon a kötött pályán utazni. Kipróbálhatod magadtól is a buszos útvonalat, nem kell megvárni a pályafelújítást.
Amikor ezt begyakorlod, akkor ugyanúgy zajlik az élet, hoz mindenfélét, jót is, rosszat is, de te már nem munkának fogod fel, hanem utazásnak. Még akár a kíváncsiság is felébredhet benned, hogy vajon mi vár rád a következő kanyar után. Ha kényelmes az ülés, nincs is más dolgod, mint hátradőlni és élvezni az életet.



